Tíz perce Villont szavalok anyunak, hogy idegesítsem.
anyu: Villon-kiütésem van. De még egy versszakot mondasz, neked lesz.
Elkezdem a Didergő királyt mondani.
anyu: Erre tetted fel az életedet?!
én: – Szerintem Kinga szobájában a plafon is narancssárga, nemcsak a fal. De azért majd megkérdezem.
anyu: – Mér’, eddig csak meggybor hatása alatt láttad?
anyu: Apád kérte, hogy vigyek papához nagy szatyrot, hogy haza tudja hozni a szerszámokat. Természetesen nem vittem.
Rossz a garázsajtó, feszegetem, nem nyílik.
én: – Apuuu, nem tudok bemenni.
apu: – Akkor maradj kinn.
én: – Úgy lesz a szünet, hogy pont elveszik az április elsejénket.
apu: – Talán nem véletlenül…
Apu véső híján egy jó nagy csavarhúzóval szereli a kapát, amit anyu adott oda.
apu: Ha most eltörik a legjobb csavarhúzóm, mérges leszek anyád kapájára.
én: – Még a garázsajtót akartad megcsinálni.
apu: – Az túlzás.
én: – És az milyen lenne, ha így kifordítva raknád vissza a kilincset?
apu: – Meglepő.
Anyu talál egy kukacot, elkezdi hívogatni a rigókat.
apu: Fagyaszd le nekik. Van vajas dobozom.
én: – És Krisztián bá megdicsért, mert jó voltam egy ilyen szituációs játékban.
apu: – Ő mit is tanít?
én: – Németet. Matekon ritkán van szituációs játék….
apu: – Meg azon ritkán dicsérnek meg.
én: – Mondjak verset?
apu: – Ne.
én: – Énekeljek?
apu: – Ne!
én: – Akkor mit csináljak?
apu: – Fogd be a szád.
