Krisztián bá: – Buddha egy fügefa alatt ült lótuszülésben. Az olyan, hogy….
Szinti: – Megmutatja?
Krisztián bá: – Ha hozol egy fügefát.
E.: – Dobjátok ki a kukába! (és mutat az ajtó melletti szekrényre, mert más termekben ott a kuka)
én: – Tanárnő, az nem egy kuka, az egy szekrény.
E.: – Itt nem exponenciálisan csökken, hanem nőőő!
Kinga: – Nem férfi, hanem nőőő.
E.: – Elég furcsa az eredmény.
én: – Majdnem olyan furcsa, mint te.
K. Kinga: Ne írj fel mindent a blogodra, amit mondok, mert kezd az az érzésem lenni, hogy csúnyán beszélek.
Fogadott a két Kinga, hogy K. Kinga nem beszél ma csúnyán.
K. Kinga: Te szeméremdomb!
éneklünk: – Ringasd el magad! Ringasd el magad!
Máté is beszáll: – Ha senki nincs, ki elringasson, köttesd el magad!
Irodalmon kaptam hátulról egy adag havat a nyakamba. Elindultam a szekrényhez a kabátomért.
S.: – Kedves Éva!
én: – Elnézést, de nagyon fázom.
S.: – És miért nem intézted el ezt szünetben?
én: – Akkor még nem fáztam.
Irodalom utáni szünet eleje. Óbégatunk.
S.: – Hol vagyok?
Diszti: – Ott, ahol már nem kéne három perce.
Máté énekel: Pezseg a vérem a csecsed után.
K. Kinga: Annyit érsz, mint babban a lecsó.
Irodalomfakt eleje, Márta néni bejön, leszórja a cuccát, elhadarja, miből fogunk felelni majd elsiet.
Anna meséli a később érkező Rozinak: Márta néni bejött, és azt mondta, hogy “intertextualitás, nyelvemlékek, rögtönjövök”.
Annának sikerült a múltkori jegyzetébe azt írni, hogy a két mű beszélget egymással. Emiatt először megmutatja, milyen hangja lehet egy novellának és egy regénynek.
Anna: Aztán jön három nagydarab ember. “És ti kik vagytok?” “Mi egy trilógia vagyunk.”
