Kilencedikesek beszólogatnak nekünk.
Diszti: Ha kilencedikes lennék, én magam lennék a csend.
Fanni: – Nincs kedvem írni.
Feri bá: – Motiváljalak?
Fanni: – Nem kell, köszönöm.
tanárnő: – Ezt a vektort hogyan toljuk el?
Dé: – Jó gyorsan!
Tomi: – A vagy C?
Diszti: – Igen.
Tesin kimentünk hógolyózni, harmadikos (!) kiskölykök ránk szálltak, beszóltak Disztinek, háromszor pofán dobtak jéggel, nem lehetett őket lepattintani, stb.
én: – Figyu, én tíz évesen befogtam a pofámat, nem szóltam be 17 éveseknek.
gyerek: – Ki tíz éves?!
én: – Miért, hány éves vagy?
gyerek: – Tíz!
Tomit húsz darab kislány dobálja, de ők normálisak voltak, Tomi menekült előlük.
Tomi: – Hagyjál már, bástya!
lány: – Engem nem bástyának hívnak!
Hétfőn megyünk Bécsbe.
Tomi: Kinga, ezt Bécsben folytatjuk. A buszon.
A teremben, ahol németen voltunk, a falon volt egy lila-zöld hópehely.
Tomi: Csernobili hópehely.
Bécsről beszélünk.
Diszti: – Ha én hányok a buszon, mit csináljak?
Krisztián bá: – Vegyél be gyógyszer, és hozzál zacskót.
én: – És ne mellém ülj.
