Fejlődéslélektan.
Adri néni: – Egy éves kor után miért lassul le a súlynövekedés?
Máté: – Nem kapnak enni.
Adri néni: – Mi a beszédfejlődés feltétele?
Diszti: – Nyelv!
Ofőóra, “lelkizés“.
Máté: – Ez a nagy csönd…
én: – Máté, ne te törd meg!
Dóri beszélni kezd: – Nem három perc lesz. Én Ádámtól-Évától szeretném kezdeni.
én Ádámra nézek: – Itt vagyunk.
Még mindig dráma, Adri néni telefonja csörög, felveszi. Beszél fél perce.
Kinga: Jó, még beszélje meg, mit főz vacsorára!
Dóri: – Például én nem látom értelmét annak az ökörködésnek, amit csináltok.
Diszti: – Hát sok értelme az tényleg nincs.
Még mindig dráma.
szünetben Krisztián bá széles vigyorral berúgja az ajtót: – Vesztek tombolát?
mi: – Tanár úr, ez nem az a pillanat…
Krisztián bá: – Jó… De majd vesztek tombolát?
én: – NEM! Csókolom!
Máté: Ha S. ránk nyit, én megverem…
Ma írtunk volna a Nórából.
Diszti: – Adri néni, beszéljen S.-vel. Most ezután írjunk irodalomból?!
Dóri: – Miért, olyan drámát írnánk neki…
Németre is átragadt ez a hangulat, az felelt, aki akart, én meg a fejfájássommal döglődtem.
Krisztián bá: – Ennek kezd “dobjad a pöttyös labdát, Tibi bácsi” jellege lenni, az egyik a szavakból akar felelni, a másik a tételből, a harmadik írásban akar, a negyedik szóban, a Gangesz aludni akar…
