Csütörtöktől helyesírásversenyen voltam Gyulán. Képek itt.
Csütörtök este, miután láttuk, hogy a napsütéses Veszprémből megérkeztünk a behavazott Gyulára; miután elfoglaltuk a szobát és rájöttünk, hogy mennyire nincs megszervezve ez az egész; miután hallottuk, hogy három lány borult ki és sírt a folyosón a telefonba, hogy ő hazamegy, egy kicsikét felhúztuk magunkat. Így péntek reggel a megnyitón (amire fél órát kellett gyalogolnunk a városszéli kolesztól, azt se tudtuk hova) némileg idegesen fogadtuk, hogy a bácsik-nénik egymás díjazgatják jobbról-balról, valamint a szpíker néni egy épkézláb mondatot se tud összerakni.
díjazott bácsi: – Én csak egy mondatot szeretnék mondani.
morgok: – Ez egy hosszú mondat lesz…
Evelin (szobatárs) péntek reggel, miközben a húszcentis hóban vonultunk: Szerintem ez ilyen szűrő. Ha odaérsz, megírhatod a feladatlapot…
Kata (pótofő): – Milyen a szállás?
én: – Jó. Szép. Ami nem rozsdás, az azért nem az, mert fából vagy betonból van…
Napközben nem volt meleg víz, csak reggel meg este (…..). Kriszta (szobatárs) instant kávét akart csinálni, elment a portás bácsihoz megmikrózni a vizet.
fél óra múlva elnyűtten beesik az ajtón: Hogy lehet ennyit beszélni, bazmeg?!
Evelin a programmal a kezében: Azt írja, bázisiskola. Ja, kiképzőbázis.
Ülünk a szobában, a folyosóról felüvölt telefonról Fluor Mizu-ja. Mindhármunk szemébe kiül a rémület.
Evelin lemondóan: Kezdődik a pszichológiai hadviselés.
Elkezdenek kint vinnyogni a zenével.
Kriszta: Úgy van. Énekelj is, te vadbarom…
