Peti ideges az anyósára. Meséli, milyen lassú a reakcióideje: Szerintem hátba rúgod, azt is két perc múlva reagálja le.
LGT-t hallgatunk, anyu kicsit már unja. Berakom a kakukkos karórát, mert köcsög vagyok.
anyus: – Nabazmeg.
apu: – Keresd meg neki a tengelykezű félembert…
Vált a zene, a következő szám elég halk.
apu: – Mi ez?
én: – Szólj rám, ha hangosan énekelek.
anyu: – És azért ilyen halk, hogy ne szólj rá!
anyus: – Beszéltem nagyanyáddal.
én: – Jól van. Engem nem hiányolt?
anyus: – De. Egyből el is meséltem neki hirtelen felindultságomban az osztályfőnökidet (amit pénteken kaptam). Meg akkor már a két szaktanárit is, hadd legyen büszke.
Bátyáméknál volt régóta egy babzsákfotel a “lomtárszobában”. Tegnap láttuk, hogy a kiscsaj azon ugrál, rákérdeztünk.
Peti: Nem tudtunk neki karácsonyra venni túl sok mindent, úgyhogy beraktuk ezt a fa alá. Egyrészt nem rágják szét az egerek, másrészt Hanna teljesen meg van hatódva, hogy az az ő fotelje. Annyira elmések vagyunk!
Hanna holnap kezdi a bölcsit, apuval erről beszélünk.
én: – A beszoktatás maximum egy-két hét, nem?
apu: – Nálad sokáig tartott. Három évig. (Jó, hát nem szerettem az ovit.)
