Erzsi néni és a puzzle: – Pázöl. Pázzl… Hogy kell mondani?
én: – Kirakó.
Mentálnéni: – Kérem a dolgozatokat.
Tomi: – Anyád tudja, hogy kéregetsz?
Tomi Mentálon (2. óra): Elmehetünk ebédelni?
Fanni: – Gangesz, ez a hülye megkérdezte, elmehetünk-e ebédelni.
én: – Tudom, itt ülök előtte.
Tomi: – Mondd nekem is!
Fanni: – Ez a hülye megkérdezte, elmehetünk-e ebédelni.
Tomi: – Tudom, én vagyok az.
Mentálnéni szigorúan a túlsó padsornak tart órát, de egyszer átjött hozzánk csendet kérni.
Tomi: Átlépett a háborús zónába.
Krisztián bá: Unom, hogy általában 12-ból nyolc és félnek nincs házija.
Szituáció Mátéval. Máté szenved.
Krisztián bá: Ti nem érzitek azt a rángást a kezetekben, amit én…
A szituban Máté épp egy londoni hotelen beszélget az alkalmazottal (tanárbácsi).
Krisztián bá: Kérdezik, miért nő az öngyilkosok száma. Mert a londoni recepciósok leszúrják magukat, azért.
Szitu: Tomikának eltört a keze, elmegyünk vele a kórházba.
Tomi: És én most elmegyek magammal?
“Röntgenfelvétel”. Krisztián bá annyira beleéli magát, hogy felkap egy lapot, és felcseszi a táblára, mintha világítószekrény lenne.
Kinga: Öhm… ez szükséges?
Töri, elő kéne venni a könyvet. A padsorunkból egy embernek van. Mi jelentkezünk.
Feribá: Látom. Érzékelem.
Tomi: Van valakinek ilyen megbaszott matekkönyve?
A szünetben megtaláltunk egy régi lopott kalapácsot a szekrényben.
Tomi házit ír(na): Azt írja, számítsa ki számítógép használata nélkül. Hát be se tudom írni a gépbe! Hol az a kalapács?!
Tancinéni: – Tomika, mi a baj?
én: – Matekozik.
Tomi: – Nagyon meg-Á! A kurva anyját!
Tancinéni: Majd töröljétek le a hetest.
E.: – Ezt a feladatot miért nem csináltad meg?
Tomi: – Annál már elvesztettem az eszméletem.
